A háború
kommunikációs síkon is zajlik, a felektől függetlenül a fejünkben, ahogy
értelmezési kereteket adunk. Archetipikus keretekbe tesszük az információkat,
és ekkor olyanná válnak az események, mint a gyerekkorunkból ismert mesék. Az alábbiakban
megnézzük, Putyin és Zelenszkij viszonya milyen népmesei recepciós forgatókönyvbe
került.
Putyin és Zelenszkij párharcát a világ leegyszerűsíti igazra
és hamisra, jóra és gonoszra, nagylelkűségre és irigységre, bátorságra és
gyávaságra, fejlődésre és leépülésre. Ezek a dimenziók a mesékhez hasonlóak. A gonosz
mindig erősebb, jobban reprezentál, sunyibb, de hangosabb is, rágalmazó és
pusztító, a jó mindig egyenes, nyílt, és kész az önfeláldozásra.
Ezekben a népmesei keretekben íródik Ukrajna és Oroszország
kommunikációs háborúja és a kérdés már csak az, hogy valóban meseszerű véget is
ér-e, azaz a jó győz, elnyeri a jutalmát, a rossz meg elpusztul. E sorok
írásakor ez még nem tudható, az azonban már bizonyos, hogy Putyin a
kommunikációs háborút elveszítette, és az is biztos, hogy az orosz népre ezzel
rásütötte a maga bélyegét, mint ahogy az ukrán nép születését is a háború hozza
létre. Nagy létszámú népek megsemmisülni nem tudnak, de presztízsüket
elveszíteni, bűntudatos helyzetbe kerülni igen. Láttunk már ilyet a németeknél.
A születés pedig sokszor fájdalmas és azzal, hogy látjuk az ukránokat
menekülni, de méginkább harcolni, ennek is szemtanúja lehet a világ.
Putyin és hadserege pontosan az, amivel vádolta az
ukránokat. Nacionalista és népirtó. Még az is háborús bűncselekményt követ el,
aki hadseregében kiadja az utasítást a támadásra, és az is, aki elsüti a
fegyvereket és civil célpontokat támad. Az orosz hadsereg emberiségellenes
bűncselekményt hajt végre, legalábbis, ha elfogadjuk azt az állítást, hogy az
ukránok emberek.
De térjünk vissza a kommunikációs elemzési színterünkre, a
népmesére, és vizsgáljuk meg egyenként milyen narratívába kerül Putyin háborúja
és maga Putyin is. Egy aranyozott trónt látunk, amelyben a király magányosan
üldögél. Félnek és megalázkodottan figyelik őt az alattvalói, és nincsen vele
egyenrangú személy senki. Mindenki alattvaló, mindenki követi az udvarban a
parancsait. Ez tehát egy klasszikus mesebeli indítás. Valamit akar ez a király
és nem nehéz kitalálni, hogy mit, még nagyobb hatalmat, még nagyobb királyságot,
még több hódolatot és gazdagságot. De van itt a képen egy lázadó figura is, egy
Zelenszkij nevezetű.
Zelenszkij amolyan legkisebb fiú, aki elindul szerencsét
próbálni. Az elején lázadását bohócsipkába csomagolja. a bohócot senki nem
veszi komolyan, de a mesében ez a furfangosság, a rátermettség jele. A
legkisebb fiú a királyság melletti területig jut és itt megcsinálja a
szerencséjét azzal, hogy szabadságot és igazságosságot ígér. Megválasztják
vezetőnek, de ő nem királyságot akar, ő egy demokráciát szeretne. Zelenszkijt
megválasztják az ukránok is, az oroszok is, bíznak benne a kisebbségben ezen a
területen élő számos kis nép tagjai. De ebben a történetben neki nem csak a
szomszéd utána nyúlni akaró gonosz királlyal kell megküzdenie, hanem a sajátjai
kicsinyességével is, ezért nem tudja azt adni, amit szeretne az ország
népeinek. Már épp elindulna a belső meghasadtság útján, amikor jön a váratlan,
de az ő fejlődése számára valahol szerencsés fordulat, a gonosz király
támadása. Ezek először rágalmak: nácinak nevezi, ami abszurditás, mert
Zelenszkij zsidó, de törekvése is az, hogy a nyugati világ kisebbségekkel
jóindulatú kultúrájához csatlakozzék.
Eközben Putyin királysága is megy a maga útján. Népétől
igyekszik megvonni az önrendelkezés jogát, igyekszik megvonni a szabad
véleménnyilvánítás jogát, teszi ezt erőszakkal és jogi csűrés-csavarással. Akik
vitatkoznak vele, azok furcsa mód meghalnak, jobb esetben börtönbe veti őket.
Míg a legkisebb fiú egy szabad országot szeretne teremteni és egy szabad
világhoz szeretne csatlakozni, addig Putyin bezárkózik, a szabad világot pedig igyekszik
zsarolni azokkal a nyersanyagaival, amely gazdagságát adja.
A féltékenysége a legkisebb fiúval szemben rágalmazásokban
nyilvánul meg. Putyin kommunikációs háborúval indít. Azt állítja, hogy
Zelenszkij nem tartja tiszteletben az ő szükségleteit, kéréseit – mondjuk ez
igaz -, mert nem engedelmeskedik a parancsainak. Zelenszkij azt állítja
magáról, hogy autonóm és joga van a saját útját járni. Minden személyiségfejlődés
ezzel indul, de egy nép, az ukrán nép fejlődése is. Putyin szerint viszont
nincs joga mellette felnőni senkinek. Zelenszkijnek is az ő alattvalójának kell
lenni. Ezek után Putyin azt állítja Zelenszkij fenyegeti őt, meg akarja majd
támadni, ami már nem pusztán féltékenység, ez már hazugság. A gonosznak is van
narratívája, csak ezt propagandának nevezzük.
A mesékben nagyon gyakran előforduló forgatókönyvet láthatunk
a propagandisztikus vonulatban. A farkas és a bárányban például a farkas azt
állítja, hogy a bárány akarja őt sértegetni, provokálni, sőt, bántani. (Vagy ha
nem ő, hát a felmenői.) Keresi a farkas az ürügyet, hogy megtámadhassa a
bárányt. Valójában Zelenszkij egyáltalán nem akarja megtámadni Oroszországot.
Miközben a valóság bonyolultabb, mint a mese, mert Putyinnak van oka
felháborodni a NATO bővítésen. Ha és amennyiben Putyin elveszíti ezt az
kommunikációs háborút – márpedig úgy gondoljuk, hogy ez történik -, a világot
egyáltalán nem fogja érdekelni Putyin konstrukciói.
A gonoszság, az alattomosság, a hazudozás is felsejlik a
történet értelmezési lehetőségei közt. Míg Zelenszkij humorista múltja a
rátermett furfangos fiú keretet kapja, addig Putyin elvakítja a világ
közvéleményét azzal, hogy hadgyakorlatnak nevezi a felvonulást, hogy
békefenntartásnak nevezi a bevonulást, hogy azt hiteti el, hogy csak egy
vitatott területre akar bevonulni, miközben a valóságban éveken keresztül
felhalmoz, készülődik és totális háborút tervez. Putyin viselkedése nem
stratégiai zsenialitásként, hanem hazugságként és ármánykodásként értelmeződik.
Nem árulja el pontosan a szándékait, nem tudni mit akar. Pontosabban a mese
kereteiből kiindulva mégiscsak tudjuk: a gonosz mindent akar. Zelenszkij ezzel
szemben az egyenes. És nem szívbajos kiállni a Nyugat felé, és közölni mit vár
el önfeláldozó népének a Nyugattól, milyen segítséget akar. Nem ügyeskedik, nem
mond mást, mint amit gondol.
A gyávaság és bátorság dichotómiája is hasonlóképp írja a
kommunikációs történetet. Putyin nem csak agresszor, de gyáva is. Ott szorong a
palotájában, tulajdonképpen mindenkitől fél. Fél a látható ellenségektől, fél a
saját tanácsadóitól, fél a gazdag hercegektől (oligarchák), fél az utcán tüntető
saját népe városi értelmiségeitől, tehát röviden a néptől. De ami a legnevetségesebb, fél még a betegségtől is. A mesékben az elkényeztetett urakat körbe veszik a
híres doktorok. A kövér királyok jajveszékelnek, az udvaroncok sürögnek-forognak,
a doktorok a legkülönbözőbb szereket hozzák. Pszichológiai értelemben Putyin
csak arra vágyik, amire minden ember, mivel minden embernek van halálfélelme és
vágyunk a biztonságra. Ám ez a biztonságra törekvés már patológiás, Putyin
halálfélelme folyamatos, voltaképp az öregedéssel nem tud mit kezdeni, valójában
szerencsétlen, magának egy alternatív valóságot épített ki stb., de megint csak
pszichologizálás helyett térjünk vissza az eseményeket figyelő világ
recepciójára.
Putyin szorongásaival és gyáva viselkedésével szemben a
legkisebb fiú ott áll a küzdelem élén, nem hogy féltve, de folyamatosan
kockáztatva az életét. Háborús hőssé válik, míg Putyin még azt is megtiltja a
birodalmában, hogy a támadását háborúnak lehessen nevezni. Lássuk be, ez
tényleg abszurd, a valóság tényleg a mesék birodalmába került, és Putyin tette
oda. Putyin a gonosz, Zelenszkij a jó megtestesítője.
A mesék mindig arról szólnak, ha te tisztán, jól és bátran
tudsz gondolkodni, ha a helyzet úgy hozza képes leszel majd a cselekvésre is.
Ellenben akinek gondolatai és vágyai zavarosak, az majd rossz cselekvéseket
választ. Aki jól cselekszik, az sikeres lesz, aki rosszul, az pedig elbukik. A
mesetörténetekben mindig ott van az, hogy az életünkben próbatételek jönnek, de
ezeket bármily nehéznek tűnnek, megoldjuk. Azért van ott az ellenpont, hogy azt
is lássuk, a gonoszság nem képes a fejlődésre, a gonoszra leépülés és halál vár.
(Nem minden történetben éri utol a halál a gonoszt. Van, amikor a mesehős
megkegyelmez neki, mert a hősnek nagylelkűnek is kell lennie, másképp ő is
elindulna a bosszú örvényében a gonoszság felé. Megint máskor a gonosz azért
nem pusztul el, hogy a folytatásban megint előkerülhessen.)
1. közéletileg informatív és/vagy konfliktust feltáró:   | |
2. sokoldalú, több oldalról megvilágító:   | |
3. tanulságos, sokaknak ajánlható:   | |
4. korrekt és/vagy mentes az érdekeltségtől:   | |
5. egyenlőtlenségre és/vagy igazságtalanságra érzékeny:   | |
6. egyéb közszolgálati értékek: közérthetőség, stílus, igényesség:   |